Nemrég találkoztunk műhelyünkben egy furcsa esettel. Az ügyfél azzal az észrevétellel jelentkezett, hogy nemrég cserélték a hátsó fékbetétet, és azóta rendetlenkedik a fék, fog is, meg nem is! De nem akart visszamenni a szervizbe, mondván, úgyis biztos csak elhajtanák. Itt hívom fel a kedves motortulajdonosok figyelmét, hogy nyugodtan jelezzék a műhelynek, ha valamilyen szerelési munkát követően bármiféle rendellenességet tapasztalnak, hiszen ott is emberek dolgoznak, hibázhatnak. Többnyire azonnal és szó nélkül helyrehozzák, ha esetleg valamit helytelenül végeztek el.

Van amiben nem érdemes a legolcsóbbat keresni!

Van, amiben nem érdemes a legolcsóbbat keresni!

Szóval az említett esetnél a tesztelés során valóban furcsán viselkedett az egyébként integrált ABS rendszer. Motormárkát és típust most nem írok, mert nincs jelentősége. A fék hol fogott, hol nem, ezt követően beragadt, azután megint működött, tehát nem volt üzembiztos. Megbontottuk a gépet, hát, láss csodát, az egy-kétszáz km-t futott betét anyaga levált az alaplapról. Nagyon ritka az ilyen eset, de mint azt a példa is mutatja, előfordulhat. Egyébként az egyik legismertebb utángyártó fékbetétjéről van szó. Sokszor mondom, hogy spóroljunk bármin, de az ne a futómű és ne a fék legyen!!!

Meghökkentő látvány az alaplapról levált fékbetét anyag. mindez néhány száz km után!

Meghökkentő látvány az alaplapról levált fékbetét anyag. Mindez néhány száz km után!

A mellékelt képeken jól látszik, milyen borzalmas állapotba került a keveset futott betét.

Ha nem akarjuk a gyári betétet megvenni, mert drágának találjuk, választhatunk a jó minőségű (!) utángyártott termékek közül, de ilyenkor mindenképpen konzultáljunk szakemberrel, szervizzel vagy az utángyártott fékalkatrész forgalmazójával! Soha ne csupán az ár alapján döntsünk, mert ahogyan az elcsépelt – de annál igazabb! – mondás is tartja: olcsó húsnak…

Léteznek nagyon jó minőségű, utángyártott fékbetétek.

Léteznek nagyon jó minőségű, utángyártott fékbetétek.

A gyártó ajánlását se hagyjuk figyelmen kívül: eltérő teljesítményű és súlyú motorokhoz különböző típusú, keménységű és keverékű betét ajánlott. Az sem mellékes, hogy a gyártók kínálnak különböző keverékű betéteket, eltérő kialakítású tárcsákat, de ezek nem mindegyike kompatibilis egymással. Fontos, hogy meggyőződjünk arról, hogy a betét és a tárcsa nem fognak összeveszni menet közben! Ha például új tárcsát vásárolunk, ahhoz mindig új fékbetét dukál.

Azért a legjobb megoldás, a gyári alkatrész beszerelése!

Azért a legjobb megoldás, a gyári alkatrész beszerelése!

És akkor a beszerelés metódusáról és buktatóiról még egy szó sem esett! Mindenkinek rövid féktávot és biztonságos megállást kívánok ;)